A sok nagy sikerű könyv szerzője legújabb művében arra vállalkozik, hogy a világegyetemmel ismertesse meg olvasóit. A megszokottól eltérően legtágabb „ otthonunkból”, a világmindenségből szűkíti a kört, először azzal foglalkozva, hogyan is keletkezett a világegyetem, (ősrobbanás elmélete, a kozmikus űrökkel kapcsolatos legújabb szovjet és amerikai kutatási eredmények, a szuperhalmazok, a kvazárok stb. ) Ezután a Tejútrendszert mutatja be, szerkezetét, a kozmikus ködöket, világító és sötét felhőket, csillagtársulásokat, a csillagok keletkezését, fejlődését, típusait. Így közeledünk „ hazafelé”, a Naprendszerbe. Megismerhetjük a mindannyiunkat éltető Napot, társainkat a bolygókat, a holdakat, üstökösöket, meteorrajokat stb. A könyv felépítése újszerű, hiszen nem anyabolygónkból indul ki, s így általánosít, hanem az irtózatos méretektől halad a parányi ember felé, aki kicsiny ugyan, de tudása, szellemi ereje képes legyőzni a hatalmas távolságokat is. A könyv alapgondolata világnézeti szempontból rendkívül fontos: a világ megismerhető!
Számos fénykép – több színes is – teszi érdekessé, izgalmassá A Mi Világunk című ismeretterjesztő könyvsorozat első darabját.
(A sorozat következő kötete: Juhász Árpád – A kék bolygó)
Népszava, Budapest,
KIadási év: 1983.
140 oldal, kemény táblás
ISBN: 9633220181
A képen látható állapotban
Személyes átvétel Sopronban
Szállítás postával előre utalással, vagy Foxpostal
Kérem tekintse meg a többi termékeimet is.
Köszönöm
Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2019-11-03 15:24 .